Magyaroszág nem menekülttábor

Vámosszabadi község határába tervezett újabb menekülttábor megvalósulása kapcsán a Váralja Szövetség és a Szabad Nemzet Egyesület közös nyilatkozatban ad hangot azon álláspontjának, hogy sürgősen megoldást kell találni a menekülttáborok okozta nehézségekre, amihez társadalmi párbeszédre és konszenzusra van szükség. A menekültek és bevándorlók okozta feszült helyzet Nyugat-Európa-szerte komoly kihívások elé állítja a kormányokat. Miután 2010-ben Angela Merkel német kancellár az emlékezetes potsdami beszédében kijelentette, hogy a multikulturális Németország modellje megbukott, az Európai Parlament 2012.szeptember 11-én elfogadta a „menekültüggyel kapcsolatos, az Unión belüli szolidaritás fokozásáról” szóló Triantaphyllides-jelentést.

Ez az állásfoglalás lényegében a liberális politikát folytató gazdagabb nyugati országokba vándorolt rengeteg menekültet szét kívánja teríteni az Unió többi tagországában, ezzel a bevallottan zsákutcának bizonyuló multikulturalizmust és a vele járó már ismert problémákat az új tagállamokra – többek között hazánkra – terhelve.
Álláspontunk szerint a nem kívánt népességmozgást kiváltó problémákat kizárólag a kibocsátó országok gyarmati sorsból való kiengedésével lehet kezelni. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a menedékkérők döntő többsége jelenleg idegenrendészeti okokból vándorol Európába. Azokat, akik valóban jogos indokkal kényszerülnek szülőföldük elhagyására, mindenképpen olyan államok területén kell elhelyezni, amelyek kulturális-, vallási-, nyelvi identitásával a leginkább azonosulni tudnak sajnálatos helyzetbe került embertársaink.

nemmenekult

A Nyugat-Európában feltorlódott menekülteket szétterítő Triantaphyllides-jelentés elfogadásának körülményei ismét bebizonyították, hogy Magyarországnak eredményesebb európai képviseletre van szüksége, ugyanis egyetlen magyarországi párt európai parlamenti képviselője sem mondott nemet az Európai Parlament hazánk érdekeivel ellentétes állásfoglalására.

Ma az ország és Európa valós érdekeit és értékeit nem a politikai elit, hanem a lakosság védelmezi, többek között a vámosszabadi tiltakozó megmozdulások résztvevői. A Váralja Szövetség és a Szabad Nemzet Egyesület szolidaritást vállal a helyi közösségekkel és a Vámosszabadiban tanúsítotthoz hasonló aktív ellenállásra buzdítja Magyarország valamennyi települését. Követeljük, hogy a fokozott közbiztonsági fenyegetettséget jelentő és a megbukott multikulturalizmus talaján álló menekülttáborok az érintettek akarata ellenére vagy azok kárára sehol és semmikor ne működhessenek!

Arra kérjük Magyarország Kormányát, hogy a fentiek alapján kezdeményezze az Európai Unió menekültügyi egyezményének módosítását, továbbá a jövőben lehetőleg ne végrehajtója, hanem alakítója legyen a Magyarországot is érintő európai folyamatoknak!

menekült

hirtv

Budapest, 2013. július 29.

Szabad Nemzet Egyesület
Váralja Szövetség

You may also like...